Éhség csillapítva – legalábbis átmenetileg.
De az utána következő érzés…
Nem volt kielégítő.
A jóllakottság és az enyhe irritáció keveréke volt.
Mintha a testem kapott volna valamit, de nem azt, amit igazán akart.
Azonnal elkezdődtek a gondolataim:
„Miért vettem meg ezt?”
„A boltban jobban nézett ki.”
„Soha többé nem veszem meg.”
És itt született meg a döntés.
Egy apró, de határozott ígéret magamnak.
Hogy legközelebb jobban választok.
Hogy nem dőlök be a külsőnek.
Hogy talán egy kicsit figyelmesebben elolvasom a tartalmat.
De azt is – hogy nem vagyok túl szigorú magammal.
Mert az ilyen apró hibák mindenkivel megesnek.
Ez a mindennapi élet része.
A próbálkozás, a választás és néha a csalódás része.
Az irónia talán a legkomikusabb dolog az egész helyzetben.
Az a valami tud annyira „rossz” lenni…
És mégis eltűnni mindössze öt perc alatt.
Sokat elárul arról, hogyan működünk.
Az éhségről.
A szokásokról.
Arról, hogy milyen könnyen lépünk tovább egy rossz élmény ellenére.
De van benne valami értékes is.
A többit lásd a következő oldalon
